Életrajz

1930-ban születtem Szegeden. Férjemmel a Szegedi Tudományegyetemen ismerkedtem meg, ahol mindketten matematika-fizika szakos tanári diplomát szereztünk. Nyugdíjazásunkig Hódmezővásárhelyen a Bethlen Gábor Gimnáziumban tanítottunk. Később hitoktatóként is dolgoztam. Négy gyermekünk született. Középső fiam 2011-ben, férjem 2012-ben meghalt. Jelenleg 3 élő gyermekünk (matematikus, orvos, tanár), 15 unokánk és 18 dédunokánk van.

Gyermekkorom óta írogattam verseket, dalokat, nyugdíjasként egyre több novellát is. („A negyedik gyerek” című novellám a SERRA novella-pályázatán első díjat nyert. „Az élővíz forrása” című orgonakíséretes népénekem pedig az ÚJ EMBER pályázatán kapott elismerést, egy rajzom a KARITÁSZ Szent Erzsébet-pályázatán 2. díjat kapott.) Novelláim, verseim, rajzaim a helyi egyházközségi újságokban, valamint az ÚJ KALÁSZ folyóiratban rendszeresen megjelennek. Nyugdíjasként kertet művelek, maradékból készült kézimunkáimmal, pénz-adományokkal a Lepramissziót és Böjte Csaba alapítványát támogatom.