Novellák (4. oldal)

Júdás anyja

Az asszony ott ült a házacska előtt, egy kicsi padon. Körös-körül szinte izzott a levegő, a nyár fullasztó forrósága ránehezedett. Tűnődve nézte a fák alatt visongó gyermeksereget, akiknek még ebben a tikkasztó melegben is volt kedvük játszani. Kicsit fájt a szíve, ha arra gondolt, már neki is lehetne ekkora unokája. Férje, lánya nem él, egyetlen fia csak ritkán vetődik haza. Pedig már nősülhetne, hisz olyan jóvágású, szép szál fiú, mindegyik ujjára találhatna lányt, aki hozzámenne. De ő csak azt hajtja, majd később! Előbb meg kell alapozni az életét. Sikerek, pénz, szép ház kerttel... Milyen jó volt, amikor még kicsi gyermekként ölében ülve cirógatta az arcát: Anyám, majd meglátod, ha nagy leszek, mit hozok neked!... Gazdag leszek és veszek neked gyöngyöt, szép ruhát!... De jó is volt még akkor!...

Bement a házba, vizet töltött a korsóból és megmosta az arcát. Kicsit söprögetett, rendet rakott. Kenyeret szelt a reggel sütött cipóból, túrót, sajtot készített mellé. Hátha mégis megjön estére a fiú!...

Alkonyatra enyhült a hőség, s ő újra kiment a ház elé. Ismerős lépteket hallott, és megdobbant a szíve.

- Fiam, te vagy az!? Gyere, ülj le, egyél. Nem, nem előbb frissítsd föl magad, hiszen fáradt vagy. Itt a víz, megmosom a lábad, aztán pihenj és mesélj. Merre jártál?

A fiú megölelte anyját, és hagyta, hogy mosdassa, dédelgesse. Evett is pár falatot, majd lelkendezve szólt:

- Anyám, jó hírem van számodra! Találkoztam valakivel, aki meghívott a tanítványai közé. Csodálatos ember! Úgy beszél, mint eddig soha senki. Mint akinek hatalma van. És micsoda erő árad belőle! Én magam láttam, mikor egy vakot meggyógyított. Seregestől tódulnak hozzá a betegek. Még a gonosz lelkeknek is parancsol. Talán ő az ígért Messiás? De hiszen akkor szerencsés vagyok, hogy épp most élek. Dicsőséges országot alapít, kiűzi a megszálló rómaiakat és ő lesz a király. Mi meg, a követői vele fogunk uralkodni. Anyám, meglátod, híres és gazdag ember lesz a fiad!

Az asszony csodálkozva hallgatta a fiút. Visszagondolt rá: már kisgyerekként is mindig nagyra törő álmai voltak. Talán ezek most valóra válnak? Jó volt látni arcán a lelkesedést. Igazán megtalálta, akit keresett?

A fiú fölállt, átölelte anyját, és megköszönte a vacsorát. Fáradt volt, leheveredett az ágyra, és hamarosan mély álomba merült.

Mikor reggel az asszony fölébredt, már senkit se talált a házban. A fiú korán kelt és szó nélkül eltűnt.

- Azt hiszem, fontos küldetése van. Talán jó, hogy azzal a prófétával találkozott. Csak ne kelljen csalódnia! De nem, nem, hiszen az a názáreti rabbi nem közönséges ember... Ő lenne a Szabadító?...

Néhány hónapig nem jelentkezett a fiú. Aztán az anyja azt hallotta, hogy hamarosan Kafarnaumba várják a názáreti prófétát. Bizonyosan vele lesznek a tanítványai is.

- Akkor talán a fiammal is találkozhatnék!... És végre meglátnám, ki az a Jézus, akinek a kedvéért mindent otthagyott!...

Fölkerekedett, összeszedte kis holmiját, csomagolt némi ennivalót és bezárta a lakást. Aztán elindult Kafarnaumba. Hosszú és fárasztó út volt. Néha lepihent egy-egy fa alatt. Az úton többen megkérdezték:

- Asszony, hová igyekszel? Még egy szamarad sincs, hogy ne kellene gyalog járnod?

- A fiammal akarok találkozni - felelte, és ez erőt adott neki.

Alkonyodott, mire a városba ért. Néhány halász jött a tó felől, hangosan beszélgettek. Sokszor említettek egy nevet: Jézus. Az asszony - legyőzve félelmét - megszólította őket:

- Talán ismeritek a názáreti prófétát? Mintha az ő nevét hallottam volna, mikor beszélgettetek.

- Éppen az ő tanítványai vagyunk! - szólt az egyik és erősen ránézett. - Miért kérdezed?

- Akkor talán ismeritek a fiamat... Hiszen azt mondta, ő is a názáreti Jézus tanítványa lett!

- Jó asszony, hogy hívják a fiadat?- Júdásnak, ő a karióti Simon fia.

- Hát persze, hogy ismerjük. Vele akarsz beszélni?

- Igen, ha lehetne...

- Most nem, mert ő még nem ért ide a Mesterrel. Mi előre jöttünk, mert az én családom ebben a városban lakik. Szállást készítünk, a Mesteren kívül tizenketten vagyunk. És te hol éjszakázol?

Az asszony zavarba jött. - Még nem is tudom... Itt nincsenek rokonaim.

- Hát gyere hozzánk, én Simon vagyok, János fia, ez meg a testvérem, András. Igaz, a Mester elnevezett Péternek. Szólíthatsz így is. - Nálunk lepihenhetsz, de nem nagyon tudunk kiszolgálni, mert az anyósom beteg. Csupa forróság a teste, mozdulni is alig bír. Talán ha időben ideér Jézus, ő meg tudja gyógyítani.

Betessékelte a házba, ahová közben megérkeztek. Az egyik szobából fájdalmas sóhaj hallatszott. A vendég be akart nézni, de Péter félrehúzta.

- Gyere, pihenj le, mert fáradt vagy. Az anyósomat ápolja a lánya. Jobb, ha nem zavarjuk őket.

Az asszony hamarosan elaludt a fáradtságtól. Reggel, amikor felébredt, kintről hangokat hallott.

- Megjött a Mester! Szóljatok neki, hogy már nagyon várja a beteg.

Kinézett a kicsi ablakon, és látta, hogy egy szép, magas, szakállas férfi lép be a másik szoba ajtaján. Néhány perc - és nagy kiáltozást hallott.

- Meggyógyult! Fölkelt! Csak a kezét fogta meg és elhagyta a láz!...

Péter anyósa egyenesen a konyhába sietett. Hozzáfogott kenyeret sütni, és tejet öntött kis csuprokba. Halat is sütöttek. Néhány óra múlva mindenki az asztal körül falatozott. De alig volt idejük enni. Az ajtón türelmetlenül kopogtattak.

- Mester, mindenki téged vár! Itt a sok beteg, segíts rajtuk! Ne csak a barátaid rokonaival törődj!

Jézus lenyelte a falatot és letette a csuprot. Megsajnálta a sok nyomorultat. Kiment, és sorban megsimogatta őket. És akit megérintett, meggyógyult. Júdás kicsit értetlenül nézett az anyjára:

- Ez már túlzás. Még enni se hagyják. Önmagával is kellene törődnie!...

Megint teltek a hetek, hónapok, és Júdás csak ritkán találkozott anyjával. Mindenhová követte a Mestert, összejárták Galilea falvait, városait, de időnként Júdeába is elzarándokoltak. Fontos megbízatást kapott : nála volt az erszény, és abban tartotta az adományokat, amikkel jószívű és hálás emberek a Mestert és tanítványait megajándékozták. Ő volt a bevásárló: neki kellett gondoskodnia a kis közösség legfontosabb szükségleteiről. Jó érzéke volt a pénzhez, az üzlethez; éles eszű, ügyes, találékony embernek ismerték, akire sok mindent rá lehet bízni. Csak néha vetődött haza, akkor is rövid időre. Egyszer aztán mégis előkerült, de nagyon izgatott és bosszús volt.

- Képzeld Anyám, milyen rendkívüli eset történt! A nép mindenhova követte Jézust, több napon át hallgatták, hogyan tanít. Tényleg nagy hatással van az emberre, van benne valami csodálatos vonzóerő. Sok ezren figyeltek rá a pusztaságban, még az evésről is elfeledkeztek. Ő maga kezdett aggódni, hogy éhesek. De ahelyett, hogy hazaküldte volna őket, minket utasított: adjunk nekik enni. Ugyan miből? Az a kis pénz, ami az erszényben nálam volt, magunknak is kellett - de meg hol is vehettünk volna kenyeret a pusztaságban? Akkor szólt András, hogy egy fiúnak van még öt kenyere és két hala, oda is adja szívesen. Elég buta - gondoltam akkor, hiszen ezzel ő még jóllakhatna, de ennyi embernek mit ér? S akkor - képzeld el - Jézus megparancsolta, hogy telepítsük le őket, és csoportonként kezdjük osztani az ennivalót. És csodálatosképpen senki sem tolakodott. És nem fogyott a kenyér, jutott mindenkinek. Hogy csinálta ezt? Ki ő? Micsoda erő és hatalom van benne? Mindenki csodálkozott, aztán ujjongott, aztán királlyá akarták tenni. És most már végképp nem értem, miért menekült el a Mester. Hát lehet ennél jobb alkalom? Ha ő a Szabadító, miért nem akarja, hogy királlyá válasszák? Hát nem ezért jött? Ki érti ezt? - S mikor másnap a zsinagógában újra beszélni kezdett, olyanokat mondott, hogy sokan elmeháborodottnak gondolták. Hogy az ő testét kell enni és a vérét inni - rettenetes szavak! Sokan ott is hagyták, mert ezt nem bírták hallgatni. Csak Péter erősködött, hogy bízni kell benne, ha most nem is értjük, - hát így mi vele maradtunk. Nem értem, miért csinálja ezt? Miért nem használja ki a népszerűségét, mit akar tulajdonképpen elérni?

Anyja csöndesen ingatta a fejét, aztán félénken megjegyezte:

- Talán csak azért akarták királlyá tenni, hogy ne kelljen dolgozni a mindennapi kenyérért... És ő nem ilyen országot akar magának!

Egyszer aztán jött egy üzenet a betániai testvérektől.

- Uram, akit szeretsz, beteg. - És Jézus nem siet meggyógyítani Lázárt. Pedig a barátja. Hányszor élvezte a vendégszeretetét! Napok telnek el, végre elindul. A tanítványok követik. Az asszonyok is jó néhányan. Talán meg is kell védeni, mert a nép vezetői nem nézik jó szemmel a népszerűségét.

És akkor Betániában megtörténik a legnagyobb csoda, ami minden eddigit felülmúl: a négy napja halott Lázárt szólítja, s az élve jön ki a sziklasírból! Mindenki megdöbben, aztán kitör az ujjongás. Ő az! Ő a Messiás, Dávid fia!

Mária és Márta - Lázár nővérei - lakomát rendeztek. Márta fölszolgált, Mária drága kenettel kedveskedett Jézusnak. És ezen végképp megütközött Júdás.

- Micsoda pazarlás! Ilyen drága illatszerért ennyi pénzt adni! Hány szegényt lehetett volna jóllakatni az árából!

A Mester Júdásra nézett. Szelíden és szomorúan, de átható tekintettel. És megvédte Máriát. „Ő jót tett velem. Szegények mindig lesznek veletek, de én nem leszek mindig nálatok.” Júdás szívében forrt a méreg. - Nem értem, nem értem! Nem akar király lenni, de hagyja, hogy ünnepeljék. Mi az, hogy szegények mindig lesznek veletek? Hát nem azért jött, nem az a Megváltó feladata, hogy megszüntesse a szegénységet? - Nem, ő nem lehet a Messiás. Nem a nép javát akarja, nem az Isten országát építi. Igazuk lehet a főpapoknak, hamis próféta ő, nem a választott nép Megváltója! Nem lesz itt megújulás, belőlem se lesz senki, legalább gazdag volnék! - Pénzt kellene még szerezni, aztán meglépni, míg nem késő. A főpapok máris irigykedve nézik, hogyan ünnepli Jézust a nép. Szeretnék eltenni láb alól, de félnek a tömegtől.

És Júdás óvatosan, épületeket kerülgetve, a főpapok háza felé sompolygott. Egyik sarkon az anyja karjaiba botlott.

- Fiam, fiam, mit akarsz tenni? Menj vissza a többiekhez, várnak. Azt hiszed, Jézus nem tudja, merre vagy? Ő mindent tud! Én már többször meggyőződtem róla. És biztos, hogy neki van igaza, csak mi nem mindig értjük...

Júdás félrelökte az asszonyt, és mint egy megszállott, rohant tovább. Félóra múlva elégedetten jött visszafelé.

- Vége! Galileai, nem szolgállak többé! Becsaptál. Az az ország, amit te akarsz építeni, nem nekem való! Most legalább lesz pénzem. Házat veszek, családot alapítok. A népem pedig megszabadul tőled!
A többit már tudjuk. Búcsú-vacsora, Olajfák hegye, Getszemáni kert. Jézus mindent tud - a tanítványok nem is sejtenek semmit. Titokban kell intézni mindent, nehogy közbelépjenek.

Még egy szomorú tekintet, egy utolsó figyelmeztetés: „Barátom, mi végre jöttél? Csókkal árulod el az Emberfiát?” De ez már nem jut el a szívéig. Benne vagyunk, végig kell csinálni... Köntöse alatt markában a vérdíj...

És jön egy végtelen hosszú éjszaka. Gúnyolódás, ütések, töviskorona, kereszt, esések, kalapács-ütések, halálhörgés... Messziről érzi, látja az anyja szemrehányó tekintetét. Te a fiam vagy?!... Miért, miért tetted ezt? Igaza volt a Mesternek: jobb lett volna meg sem születned!... Pedig hogy örültem, hogy van fiam. Hogy majd büszke lehetek rá! És ő lett oka az ártatlan Mester halálának... Miért is szültelek, szerencsétlen fiam?

Júdás lelkét úgy marta vétkének tudata, mint a kígyó. Már nem érzett semmit, csak rettenetes lelkifurdalást. - Ez a pénz vérdíj, ez éget, nem kell, nem kell már! Mit tegyek vele? Hogyan fordítsam vissza, amit elrontottam?...

Az odahajigált ezüstpénzek szétgurultak, a Golgotától nem messze a hegyoldalban egy fán lóg az élettelen test... és ott zokog egy anya vigasztalanul. Valaki szelíden megérinti, és puha, hűs kézzel megsimogatja a homlokát. Fölnéz: a názáreti anyja áll mellette. Szeme még vörös a sírástól, arca nedves az elmaszatolt könnyektől. Alkonyodik. A temetésnek vége. Egyetlen fia ott nyugszik a sziklasír mélyén, fehér gyolcsba göngyölve. Most itt áll a fia gyilkosának anyja mellett.

- Ó Mária, végtelen a te szenvedésed... És az én fiam volt az áruló. De téged vigasztalhat, hogy a te fiad ártatlanul halt meg. Ó jaj, de az enyém örökre elveszett! Kár volt megszületnie. Az ő bűnére nincs bocsánat, soha, soha, soha!

Mária ráemelte könnyes szemét.

- Szegény, szegény nővérem, szívemből sajnállak, de nem tudok rajtad segíteni. Én megbocsátok a fiadnak, és tudom, hogy fiam is megbocsátott volna neki, ahogy annak a keresztrefeszített rablógyilkosnak is eltörölte minden bűnét. Már alig kapott levegőt, de magam hallottam, amikor azt mondta neki: Még ma velem leszel a Paradicsomban. Júdásnak is oda kellett volna jönnie a kereszthez, és bocsánatot kérni. Nem az volt a legnagyobb bűne, hogy áruló lett, hanem az, hogy nem hitt az isteni Szeretetben!...

Három  szál  sárga  rózsa

Petra csendesen álldogált a gimnázium folyosóján, és kifelé bámult az ablakon. Szünet volt, a többiek az udvaron hancúroztak, de neki most nem volt kedve velük hülyéskedni. Azon gondolkozott, hogy már csakugyan ideje volna meglátogatni a nagymamát.

– Mindig hív, mindig vár – de valahogy nem szívesen megyek hozzá. Pedig senki se tudott olyan finom pogácsát, meg diós kiflit sütni, mint ő. Azok a házi ízek… A boltban vett ropi meg keksz meg se közelítette az ő süteményeit. Meg amikor még kertes házban lakott, mindig megmutatta a sárga futórózsáját. Tavasztól őszig tele volt virággal, és az az illat!... Vitt belőle a szobába is. De ez már elmúlt. A combnyaktörése után nem tudta egyedül ellátni magát. Anya, apa dolgozik, egész nap nincs senki otthon, és csak két kis szobánk van, nem lett volna értelme, hogy hozzánk jöjjön lakni. A kertes házat eladták, a nagyi beköltözött egy szép öregotthonba. Majd gyakrabban látogatjuk…de kinek van erre ideje? – Ő meg örökké avval traktál, milyen volt az élet annak idején, a gyerekkorában.

– Ti már ezt nem értitek… Túl nagy ma a komfort, megy a pazarlás!... Talán nincs is igazából szegénység, csak az igények nőttek meg!... Ha valami elromlik, kidobjátok és vesztek újat. Mennyi fölöslegre megy el a pénz!...

– Én már kicsit unom ezt a szöveget. Most más világ van, nem érdekel a nagyi gyerekkora. Most az a menő, akinek sok a pénze. Miért tanuljak meg kötni, stoppolni, hímezni, mikor  minden  megkapható készen? Anyu  mindenre  ad  pénzt,  ha  kell. Ők azért dolgoznak! A nagyi is megkap mindent, gyönyörű szobája van, nem kell neki főzni, bevásárolni! Egész nap pihenhet, szórakozhat. Melyikünknek van erre módja? Igaz, sokba kerül az otthon, nem is elég rá a nyugdíja, de futja még a ház árából. Ő még sincs megelégedve. Unatkozik. Hogy vigyünk neki kézimunkát, mert dolgozni szeretne. Meg menjünk gyakrabban látogatni, mert nincs, akivel beszélgessen. A szomszéd szobák lakói annyira leépültek, hogy semmi komoly dolog nem érdekli őket. – Beszélgetni?! De miről?   Nekem unalmasak az ő szövegei…

– Mégis meg  kellene látogatnom!  Ennyivel tartozom neki. Hiszen annyiszor vigyázott rám, amikor kicsi voltam. Mennyit mesélt…és este az ágyam szélén ült és énekeltünk…

– Igen, holnap bemegyek hozzá. Mindjárt tanítás után. És viszek neki három szál gyönyörű sárga rózsát. Ez a kedvence. Még van egy kis zsebpénzem, biztosan örül majd a virágnak…

------------

És másnap három szál sárga rózsával beállított Petra az öregotthonba. Melyik is a nagymama szobája? Igen, a 15-ös. Bekopogott, de nem szólt senki. Még egyszer kopogott, aztán benyitott. Az ágy letakarva, a függöny összehúzva.

A nővérke jött és kihívta a folyosóra. Aztán– kissé fátyolos hangon – csak ennyit mondott:

– Asztalos néni ma délelőtt meghalt.

Petra hátán végigfutott a hideg.

– De hát – hogyan?

– Ki akart menni a mosdóba a járókeretével. Ott rosszul lett és összeesett. Hívtuk a mentőt, de már nem tudtak segíteni. Értesítettük a lányát. – Már elvitték.

------------

Két nappal később Petra ott állt a nyitott sírnál. Lassan leeresztették a koporsót.

Kezében megremegett a sárga rózsacsokor. És szeméből egy könnycsepp hullott a virágokra.

– Nagymami, bocsáss meg, hogy mindig halogattam a látogatást. Többé már nem tudok virágot vinni neked. És nem tudom meghallgatni a történeteidet.

Akkor fogta a három szál sárga rózsát és rádobta a koporsóra. A föld dübörögve nyelte el őket.

(2008)